"...akik élnek azok délnek mennek,
akik haldokolnak, északnak..."
Egy Kispál és a Borz számban van benne ez a szösszenet, és elgondolkoztatott a minap. Norvégiába szerettünk volna menni Erasmussal ugyan, de regisztrációs problémák miatt Törökországban lyukadtunk ki. Kifejezetten vonz észak, három alkalommal eddig szívesen mentem különböző északi országokba, de nem bánom, hogy hosszabb ideig ~1 km-es távolságban tartózkodtam Európa határától, Ázsiában, a mediterráneumban.
Lássuk, miért szerettem meg Törökországot! Összegyűjtöm a "leg"-élményeket ebben a bejegyzésben, és megtűzdelem képekkel, talán úgy közvetlenebbül adom át az egészet.
Legelső élmény: Február 5-e volt, mikor leszállt a gép Isztambulban, és gyakorlatilag egy virágágyásban gurult végig a terminálig. Nagyon impresszív tud lenni a színpompás, virágdús, "teleportálás" okozta hirtelen beköszöntött tavasz:) Tudom, hogy idén Magyarországon még március 15-én is hó volt, nekem meg február eleje már terepszezonnak minősült. Jó hosszú nyaram volt igazából, február 5-től egészen (hazajövetel után persze) november 9-ig tartott a jó idő! Nem baj!

Koronás szellőrózsa február végén
Legelső orchidea: Sárga méhbangó kisvirágú alfaja március 11-én! (Rá pár napra visszateleportáltam a télbe, Norvégiába, tanulságos volt:)). Még kb. 10 orchideafaj követte, Törökországban összesen 150 körül vannak, mindig kerül elő új, és főleg délebbre van nagy orchideadömping. Lehetett volna több találat is, de sokat voltam terepen, szóval egyszerűen csak így dobta a gép.
Legkedvesebb orchidea: köldökbangó. Érdekesek a bangók a különleges megporzási módjuk miatt (szexuális megtévesztés), ennek a fajnak pedig nincs nagyon cirkalmas mézajak-mintázata, de kedves számomra, talán mert eddig nem láttam, valamint az a bizonyos mézajak ugyan nem giccses, de szép szimmetrikus. A leginkább hiányzó orchidea pedig az a zsebkendőnyi területen lévő kb. 300 tő bangó, melyek reproduktív sikerét szerettem volna felmérni, de amiket egy török műkedvelő jó érzékkel kiásott, hogy kvázi kakaót főzzön belőle a hideg téli napokra. Én nem kétlem, hogy azoknak a növényeknek volt a legízletesebb a gumója kakaónak, de legalább megvárhatta volna, míg befejezem a tudományt.
Köldökbangó
Legfontosabb növény: egy látonyafaj, Elatine macropoda, melyet kutat a Növénytani Tanszék egy része Debrecenben. A növény apró, sekély tavacskákban él, és egy buszos kirándulás alkalmával láttam egy pár ilyen tavat, később béreltünk egy autót, és visszamentünk ezekhez a tavakhoz. A második megálló alkalmával meglett a növény, a felfedezés és a találat öröme miatt eufórikus hangulatba kerültem.A látonyák nem ritkák a mediterráneumban (sem), csak nagyon aprók, megjelenésük függ ezektől a kissé bizonytalan létű élőhelyektől, valamint alulkutatottak. Ide kapcsolódik a legkedvesebb élőhely, ez a bizonyos mediterrán átmeneti tavacska. Elképesztően szépen mutatott a napsütésben egy ilyen apró víztest, az egyébként száraz termőhelyen.
Legtudományosabb fodrászat: Latonya Kuaför :)
Legelső hüllő: görög teknős, szintén március 11-én. Volt valószínűleg hamarabb is (habár február végén még be voltak fúródva azok a talajba amik az egyetem udvarának gyepén voltak kénytelenek áttelelni), de akkor futottunk rá egyre, az egyetem területén. Az egyetem területe jó élőhely volt, relatíve sok hüllőfajjal, de kis egyedszámmal. Az egyetem területén is volt, és ide kapcsolódik a leginkább hiányolt hüllő, a nyugati homokiboa, mely az óriáskígyófélék családjába tartozik ( ~ 80 cm-es állat), és melyet legalább 10 alkalommal kerestem-tünk kövek emelgetésével. A legérdekesebb hüllő a sárga vakkígyó volt: elképesztő ez a gilisztánál vékonyabb kis kígyó, és mivel hazavittem, a segítségével megtapasztalhattam egy rövid ideig, milyen gondoskodni egy állatról. (Mondjuk ez egy macerásabb dolog volt, folyton hangyatojásokat hajkurászni.)
Legszebb tájkép: Dalyan tengerpartja. Elképesztő ez a hely, homokos tengerpart, szikes mocsarak, hegyek mindenütt, tengeri teknősök fészkelnek.... a tengeri teknősös kálváriát leírtam korábban , tulajdonképpen ezt is mondhatnám leginkább hiányolt hüllőnek. De ezt sem bánom tulajdonképpen mostanra, furcsa és bosszantó helyzet volt, de emlékszem, milyen különleges érzésem volt, mikor kizárva a partról ugyan, de ehhez a helyhez közel mászkáltunk este, és tudtam, hogy talán egy teknős pont most mászik ki a sötétben a tengerpartra szép komótosan, ahogy teszik már az elődeik évmilliók óta szinte ugyanúgy... magasztos, misztikus érzés volt, és még teknős nélkül is örülök, hogy átéltem.
Teszek ide be legjobb városi tájképet is: Isztambul.
Legkirályabb sziget: Bozcaada
El kellett volna menni hely: Pamukkale, Kappadókia, ezek a nagyobbak, de van pár még, nem érdemes folytatni...
Legjobb dolgok Canakkale-ban: tengerparti város, ennek minden előnyével együtt. Kis város, ami fontos egy olyan országban, ahol több Budapestnek megfelelő, élhetetlen urbán közeg is létezik. Észak-Törökországban van, ez nyáron fontos, mert nem kell azonnal kimúlni a napon. Hegyes, erdős hely, ez a tengerparttól felfelé menet változatos élőhelyeket eredményez. Közel van Isztambul, így nem kellett végigutazni a fél országot, hogy eljussunk oda. Canakkaléban a leginstantabb a kontinensváltás: 8 perc alatt lehet Ázsiából visszakompolni Európába.
Legjobb kaja: számomra az Iskender Kebap. De le a kalappal a török konyha előtt úgy cakompúder, nagyon hiányzik.
Legjobb italnak nem sört fogok írni, mert egy átlagosan 7-800 ft-os italt, ami nem közelíti meg a belga sörfőzdék remekeit, nem lehet kinevezni erre a megtisztelő címre. Az ayrant, ezt a sós ivójoghurtot nem kedveltem a legelején, de a végére egész megbarátkoztam vele. Különlegesebb itallal való találkozásom nem volt.
Legjobb italnak nem sört fogok írni, mert egy átlagosan 7-800 ft-os italt, ami nem közelíti meg a belga sörfőzdék remekeit, nem lehet kinevezni erre a megtisztelő címre. Az ayrant, ezt a sós ivójoghurtot nem kedveltem a legelején, de a végére egész megbarátkoztam vele. Különlegesebb itallal való találkozásom nem volt.
Legrosszabb kaja: mivel a bolond tiszteletreméltó muszlim barátaink nem esznek olyan állatot, ami röfög, borzasztó feldolgozott húskészítményeik vannak. Ezt is leírtam régebben, a marha meg a bárány drága csak úgy pörköltnek megcsinálni, az egyedüli alternatíva a csirke, ami viszont valószínűleg az Eu-s tenyésztési szabályok híján gyengébb minőségű, mint itthon, kis túlzással azt sem veszi észre az ember ha már megrágta a csontot és lenyelte. Amúgy ha csak a domesztikált sertés nem kóser, én a helyükben azonnal elkezdenék háziasítani valami jó zsírosnak ígérkező Suinae alcsaládbeli állatot, pár 10 generáció tenyésztés után biztos lehetne belőle sütni valami ehetőt. Dönereken nem élhet örökké az ember, ki tudja mit csinál a kiskukta a konyha hátsó szegletében és miből, valami használhatót meg be kell hogy toljon az ember a arcába.
Legszimpatikusabb vendéglátóipari "jellemvonás": Írtam arról, hogy nem kell várni a pincérre, hanem külön fizet az ember, így sokkal praktikusabb minden.
Legszimpatikusabb hangulati elem: mindenki folyton teázókban ücsörög, jól érzi magát, amitől igazán pezsgő lesz az utcának a képe. Értékes dolog ez, de még van más is: leírom a benyomásaimat, miket láttam más országokban, hogy kellően körüljárjam ezt a dolgot.
Albánia: délután nagy a tömeg az utcákon, mindenki teázik, de kik? Szigorúan csak a férfiak. Bizonyos nemi kromoszóma-struktúra kiiktatására specializálódott mikroorganizmus-járvány okozta poszt-apokaliptikus vízió? Ijesztő.
Norvégia (Bergen): délután nagy a tömeg az utcákon, mindenki sportol, de kik? Főleg a fiatalok-középkorúak, de olyan hardcore nyomják, úgy rohan mindenki föl le a hegyen mindenféle sporteszközzel, futurisztikus cuccokkal, hogy fanatikusok között érzi az ember magát. Idegen.
Egyesült Államok (Hollywood, Los Angeles): délután nagy a tömeg az utcákon, látszólag mindenki jól érzi magát, de valójában mindenkinek nagy a segge, hülye, és boldogtalan, de kik? Főleg az összes amerikai, aki bevette a kreált művilágot, amit közvetve a technikai fejlődés okozott, mivel a globalizáció folyamata feldarabolta az addigi társadalmi berendezkedé... satöbbi, nem mondanék szinte semmi jót erről a létállapotról, még ha fizetnének se. Na jó, ha dollárt fizetnének, akkor lehet, hogy én is csak áradoznék a dologról. Mű.
Egyesült Államok: (Anchorage): délután alig van pár bevándorló az utcákon, mindenki részeg, de kik? Akik eljöttek Alaszkába melózni egy kis zöldhasúért, de rájöttek, hogy mivel hideg van, és télen nem jön fel a nap, muszáj berúgni minden reggel még koldulás előtt. Nem tudtam azonosítani egy olyan embert sem itt, aki natív, és legalább félig hasonlít egy emberre. Szomorú.
Németország (Stuttgart): délután sokan közlekednek az utcákon, mindenki egészségesnek tűnik, de kik? Szerencsére szinte az összes német, akik kisugárzása számomra valóban a sztereotíp német papírformának megfelelő: pontos, tervezett, de sokszínű, emberhez méltó. Szimpatikus.
Franciaország (Lyon): délután nagy a tömeg az utcákon, mindenki jól érzi magát, de kik? 0-100 éves korig aki él, beszélget, játszik, ül a padokon, piknikezik borral- büdös penészessajttal, stb. Baráti.
Törökország (Canakkale): délután nagy tömeg van az utcákon, mindenki jól érzi magát, de kik? 0-100 éves korig aki él, beszélget, horgászik, üldögél itt-ott, nem mozog annyit mint a norvégoknál vagy a franciáknál, de mosolygósak, hangosak, vidámnak tűnnek. Baráti.
Bizonyos szempontból szerintem nincs különbség a között, ha elmegy az ember egy hétre, vagy négy hónapra külföldre. Amit kapok, az egy felületes, pillanatnyi hangulat, a lélektan mélységeibe úgyis csak az egyes emberek ismeretével jut le az ember, ha meg arra nincs módja, maradnak a pillanatképek benyomásai alapján megfogalmazott előítéletek. Hiszem azonban, hogy lehet hitelesen felületes-előítéletet tenni (ne higyjétek, hogy túlbonyolítom, mert
......Magyarország (bármely település, a belvároson kívüli részek): délután alig van ember az utcákon, de kik? Akik éppen tartanak a munkahelyről haza, vagy otthonról a munkahelyre. Mindenki fent ül a dícséretesen kerekedő seggén, és nézi a TV-t. A belvárosban bizonyos szubkultúrák kiszámítható szórakozást űznek. Negatív.
Nyilván túlzok, de jártatok már ti is külföldön, remélem tudjátok miről beszélek.
Legjobb szociális élmény: Nem tudom elfelejteni, mikor idő híján egy idős családnál sátoroztunk egy éjszakát a narancsosukban, ezt leírtam az előző bejegyzésben, most nem teszem meg még egyszer. De mondhanám példának bármely stoppolásos élményünket, mikor alig bírtunk megfelelni a sok különböző tárgyú invitációnak, vagy akár mikor bementünk fénymásolni egy igazolványt, de szinte mire beléptünk az ajtón, már meg is lettünk kínálva teával. Közvetlen, szociális népség a török, akik sok mindent megosztanak egymással, vendégekkel.
Legtanulságosabb sportélmény: futball esti órákban pár fekete atléta-fizikumú cserediákkal. Akkor is lefutnának, ha csak egy lábuk, meg fél tüdejük lenne. De volt pár török, aki jól bírta az iramot.
Legjobb sportélmény: Az összes futás a tengerparton, a futópályán. Jót tesz a sportolási kedvnek a tengeri levegő, meg persze a giccses naplemente is a víz fölött.
Legjobb akusztikus élmény: amikor csak tehettem, meghallgattam az Ezant. Erről is írtam már, hogy szerintem milyen ereje van az imára hívásuknak. Nem tudtam megunni, néha szinte meditatív élménnyel is felért, különösen ha félálomban hallgattam a hajnali alkalmat.
A török identitás legfurcsább paradoxonja: erre Mónika hívta fel a figyelmemet. Van egy furcsa hasadás a török identitásban, az Atatürk előtti, illetve utáni időket illetően. Mint ismert, a Török Köztársaság Atyját hatalmas személyi kultusz övezi (kivéve a kurdoknál), ugyanis az ország a vezér segítségével elkerülte a saját "trianonját", megvédte az országot teljes terjedelmében. Az Atatürk előtti időkre azonban valamiért úgy hivatkoznak, hogy "ja, az oszmánok". Amikor beszéltünk arról, hogy itt ültek MO- nyakán 150 évig, mondták, hogy "ja persze az oszmánok meghódítottak minden országot". Akkor ők most kik? Egy nép, az oszmánok leszármazottai, még ha más is a társadalmi berendezkedés, nem? Még egy dolog ehhez: Törökország 1922-ben született, ekkor törölték el a szultanátust. Tehát 1922-ig oszmánok éltek Törökországban. Az egyetem, aminek a falai közé jártunk 4 hónapig, a "Canakkalei Március 18. Egyetem", ami egy 1915-ös török győztes csatának emel emléket. Amit az oszmánok nyertek meg ezek szerint. Akkor miért is lehet az oszmánok sikerének örülni? Hogy is van ez? (Nyilvánvalóan történelmi ismeretek hiányában túlzok ezzel a kis műértetlenkedéssel, de az elméleti következetlenség gondolom már átjött. Egyébként az a csata is kifejezetten hősies volt: leraktak több tíz aknát a vízfelszín alá pár méterre, jöttek a nagy európai hadihajók, ráfutottak, aztán merültek a hullámsírba. Múzeumot meg egyetemet kell emelni egy ilyen bravúros akciónak? Nem értek többek között a háború tudományához sem, de ha dicsőséges csatát képzelek el, akkor mondjuk a spártaiak jutnak az eszembe, nem a hős békaemberek akik békésen úszkálva elhelyeznek pár aknát, együtt úsznak a delfinekkel, majd éjjel álmukban a hátukról a hasukra fordulnak amíg robbannak fel a tengeren a hajók. Vegyenek inkább példát kreativitásban, hősiességben Búvár Kundról.
Legcukibb cukiság: a kézből pipacsozó babateki :)
Legjobb illat: mirtusz!
Legjobb török szokás: egymás megkínálása mindenfélével, tiszteletteljes köszönés.
Legrosszabb török szokás: arcon köhögnek az utcán, több réteget viselnek és izzadnak nyáron, meg a nyilvános lábmosással is nehezen birkóztam meg. A pottyantós vécékkel megbarátkoztam, legalább lehetett szőnyegbombázóst játszani kettes számú műsor közben.
Mi az a 3 dolog, ami a legjobban hiányzik? A nyitott és vidám atmoszféra, a mediterráneum élővilága, és az Ezan ritmusa.
Szóval milyenek a törökök? Vidám, nyitott, közvetlen, szociális, temperamentumos nép. Számos változatos tradíció, rítus van használatban Törökországban, ezek nem csak feldobják a mindennapokat, hanem egyéniséget kölcsönöznek a népnek. Nagyon fontos ez, fontos a tradíciók és a rítusok hiteles használata, (többek között) Törökország ezért tudta megőrizni különleges identitását. Ezt most nem is részletezem, az előző bejegyzésben már némiképp kiadtam magam e téren. A törökök látszólag szeretik egymást, fontos a család (ugyan kissé bomlóban van a klasszikus családmodell, de hol nem ebben a mai világban), nagy a család. Ugyanakkor a fiatalok nagy része elvágyódik külföldre, valószínűleg a 21. században nem egyszerű bármilyen stabilnak vélt értékrendszer mellett sem ellenállni bizonyos kísértéseknek (anyagi biztonság, szabad életvitel ígérete). A konzervatív értékrendtől, társadalomtól valószínűleg megkötve érzik magukat a fiatalok, Törökországba pedig már betört a nyugat: innen már nincs visszaút. Át fog alakulni az ország képe.
Hozzá kell tennem a törökökről alkotott képemhez, hogy biztos vagyok benne, a temperamentumosabb személyiségnek is megvannak a hátulütői. Ami gyorsan fellobban, gyorsan ki is oltódik általában. Hosszabb távon ez nem biztos, hogy jót tesz mondjuk a házasság intézményének, talán ezért sem hisznek a fiatalok a házasságban manapság Törökországban. Mindenki csak abban hisz, ami hitelesen működik.
Mindenesetre a "szenvedélyes" hangulat is érdekes hatással járt: 3 és fél hónap kihagyás után először Dalyanban láttunk európaiakat. Annyira furcsa volt őket látni újra, olyan jellegzetesek voltak! És azokban a pillanatokban nem azt éreztem, hogy a temperamentumos, lobbanékony törökök kullognak otromba fabunkóikkal mérföldekre a Homo technicus mögött (mondom ezt úgy hogy a törökök jobban nyomkodják az összes okostelefont:)), hanem azt éreztem, hogy az európaiak modern szociális viselkedése, a kialakított távolságtartó szabályok messze visszavetették őket természetességben! Mikor először viszontláttunk európaiakat, nem voltak természetesek 3 és fél hónap Törökország után. És ez mindenképpen elgondolkodtatott.
Tapasztaltunk tehát számos dolgot török barátainknál, és egy percet sem bántunk meg az ott eltöltött időből. Szerencsére nem kell sokáig várni a viszontlátásra, ugyanis jövőre török orchideák kutatása kapcsán valószínűleg egy hónapra visszatérek két turnusban.
Nem baj!
Az oldal eddig 1150 oldalletöltésnél jár, nem is gondoltunk ilyen szép számra az elején, remélem élveztétek a blog olvasását!
Nem baj!
Az oldal eddig 1150 oldalletöltésnél jár, nem is gondoltunk ilyen szép számra az elején, remélem élveztétek a blog olvasását!
Iyi geceler!











